Címkék

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szappantörténelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szappantörténelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 12., kedd

Szappantörténelem: Magyarország, falvak

Szappant a népi gyakorlatban a 20. századig csak elvétve használtak, mivel az általuk készített vászonneműt lúgozással tisztították.  A falusi szappankészítés ezért az Alföld, a Tiszántúl és a Duna-Tisza közére volt jellemző: az Alföld sziksójára alapozták munkájukat a kecskeméti, szegedi szappanöntők.
A módosabb gazdaságok pedig nem bajlódtak a szappanfőzéssel, inkább megvették azt. Az első világháború azonban rászorította őket is, hogy házilag készítsék a szappant. Ekkorra - ahogyan a házi szövésű vászonneműt kiszorították a ruhaipar termékei - a szegényebb gazdaságokban már főztek szappant, ezzel mostak és tisztálkodtak is egyben.
Moldvában a csángó magyarok még a 20. század közepén is fahamuból készült lúggal tisztították az általuk szőtt vászonruhát. Ennek menete az volt, hogy a szennyes ruhát este beáztatták hideg vízbe, majd másnap reggel tették a lúgzót, megfőzték a szapulót. :-)
Vagyis: egy fából készített edénybe tették a már megáztatott ruhát, letakarták egy lepedővel, és erre szitálták rá a kemencéből gyűjtött hamut. Jellemzően bükkfahamut, de a legerősebb lúgot kukoricaszár, -csutka hamu adta. Erre a hamura öntöttek első alkalommal csak langyosra melegített vizet, ami keresztülfolyt a hamun, lúggá vált, és kioldotta a ruhából a zsíros szennyet, majd alul kicsorgott a lúgzócseberből. Ezt összegyűjtötték, felforralták, és újra ráöntötték a ruhákra szennyeződéstől függően többször is, 3-4 alkalommal, majd rajtahagyták a lúgot a ruhán 3 órán, vagy egy éjszakán át. Ezt reggel kivitték a folyóvízre, és ott mosószéken, mosóköveken kiverték a lúgot belőle mosófával. Természetesen, a finomabb ruhaneműket csak kirázták. Végül kitették a fűre száradni, ha a nap is sütött, akkor a fehér ruhákat fehéredni. Rendesen tehát 2 napig tartott a mosás. Egy rend ruhát egy hétig viseltek, a kétheti-havi mosáshoz elég szép mennyiség gyűlt össze a családtagoktól.
A szappanhasználat elterjedését itt is a régi vászonneműk elhagyása, és a szóda könnyű beszerezhetősége segítette.
(Halász Péter: „ A Honcsánt szappan” Házi szappanfőzés a moldvai magyaroknál - nyomán)

Férjem nagyszülei még főztek szappant, akkora mennyiséget, hogy elég legyen egy évig is. A padláson tárolták. Aztán jött a gyári olcsó szappan, és nem érte meg ezzel bajlódni.
Mai napság a gyáripar már annyi egészségre ártalmas adalékanyagot tesz a szappantermékekbe, hogy érdemes ismét megpróbálkozni a házi szappankészítéssel: ennek összetevőit a saját bőrtípusunk igényeinek megfelelően állítva össze - igazán személyes és szép használati tárgyat alkothatunk. Én is ezért vágtam bele, azóta a család minden tagja a számára legmegfelelőbb szappant használja - nagy megelégedéssel.

2011. március 23., szerda

Szappantörténelem: Magyarország, városok

1831-ben Hutter József indította be az első szappanüzemet. Ehhez csatlakoztak az 1900-as évek elején a Schicht testvérek. A kiegyezés évében, 1867-ben nyitott gyárat Klein Jakab és Grünwald Sámuel, Pécsett pedig Schützer pipereszappant kezdett gyártani. Persze, ebben az időben is a francia cégek készítették a legfinomabb parfümszappanokat: Violet, Roger Gallet. Az Ausztriával közös vámhatárok nem kedveztek a magyar szappan értékesítésének, a kettős vám miatt az osztrák szappanok árelőnyt élveztek Magyarországon: Kielhauser, Schicht-testvérek, Calderara, Bankmann. A magyarok megpróbálták bojkottálni ezeket több-kevesebb sikerrel, még versek is születtek e cél érdekében, mint például ez is:

„Négyszáz éve nem kapott mást, 
Csak szennyest és piszkolódást 
Az osztráktól a magyar. 
Mégis most csúfolkodásul 
Nálunk osztrák szappant árul… 
De jó bolond a magyar. 

Nyisd ki már a szemed végre, 
Ne légy bolond, ne menj lépre, 
Magyar asszony, magyar lány! 
S becsületből, okosságból, 
Magyar kézből, magyar gyárból 
Vásárolj csak ezután. 

Magyar hölgyek, magyar lányok, 
Rózsásabb lesz az orcátok, 
Ha meleg szívvel, okos fővel, 
Csak a magyart pártoljátok. 
Jó honleányok legyetek, 
DMKE szappant vegyetek.”

De nyilvánvaló, hogy kevesebben engedhették meg maguknak, hogy a drágább magyar szappant részesítsék előnyben. 
Szappanfajták szerint használtak mosó- és pipereszappant is, ami pedig az illatokat illeti, legkedveltebbek a levendula, orgona, rózsa, ibolya, mandula voltak. De már szappanmárkák szerint is csoportosíthatunk: Hutter szarvas, liliomtej, kókusz, mandula szappanja, Lohse liliomtej szappanjai, Roger Gallet világhírű luxus szappanjai, mint a Piver Pompeia vagy a Safranola - ez utóbbiak ára is az egeket verdeste: 2 korona 40 krajcárért adták, amikor a rendes polgári családok 20-30 fillért adtak 1-1 szappanért, de a 60-80 filléres 3 darabos csomag már a minőséget képviselte. Ebben a kategóriában népszerű volt a Berger-féle szappan, Leyer Árnika szappanja, Czerny Balsamin, vagy Fritsch napraforgó, Kielhauser glicerin szappanjai. A tisztálkodási szokások még nem mérhetők a maihoz: egy átlagos polgári családnak egy szappan 3 hónapig is eltartott, de az 1900-as évektől a szappanvásárlás fellendülő tendenciát mutat.

2011. március 14., hétfő

Szappantörténelem: Magyarország, kezdetek

A szappanhasználat Magyarországon - a fűszerhez hasonlóan - elsőként az urak kedvtelése volt. Még a 18. században is vagyonokat fizettek érte: peres jegyzőkönyvek szólnak szappanlopásokról, ez is bizonyítja borsos árát. Akkoriban faggyú és hamuzsír szükségeltetett a szappankészítéshez.
A magyar vegyipar elsőként jelentkező ága a hamuzsír gyártása volt, mely az ipari méreteket a 18. század közepére érte el, és a 19. század első harmadáig töretlenül ívelt felfelé. Ennyi ideig tartott a fahamu előállításához szükséges négymillió katasztrális hold erdő kipusztítása. Ezután Erdély is beszállt az erdőségeivel. A több tízezer mázsányi hamuzsírt főleg Ausztriába szállították, mert olyan nagy nyugat-európai kereslet mutatkozott  az olcsó, de kitűnő minőségű - fehér, finom szemcsés - magyar áru iránt (nem mellékesen szólva addigra a nyugat-európai erdőségeknek már nyomuk se volt). A hamuzsírt persze nem csupán szappangyártáshoz használták fel, hanem textilfehérítéshez és üveggyártáshoz is. Azt tartották, hogy az angol üveg a magyar hamuzsírnak köszönheti átlátszó tisztaságát.

A tisztaság fokmérője a szappankészítés és -fogyasztás mennyisége. A szappankészítést háziiparként űzték a középkortól nagyvárosainkban. Azért jellegzetes városi ipar, mert legfontosabb alapanyagait - a faggyút és zsiradékot csak a városi mészárosoknál lehetett beszerezni nagyobb tételben. Legrégibb és legpatinásabb szappanfőző központjaink hosszú ideig Debrecen és Sopron voltak. Ők uralták a 19. század elejéig egyedül a magyar piacot, sőt, a debreceni mesterek a Felvidékre és Erdélybe is szállítottak, készítményeik pedig vetekedtek a világhírű párizsi és velencei olíva szappanokéval.

Debreceni szappanos mester, 1676, a debreceni szappanos céh privilégium leveléből


A 19. század közepén aztán őket is utolérte a tömeggyártás: a gyáripar elterjedésével háttérbe szorultak.

2011. március 10., csütörtök

Szappantörténelem: 3. Újkor

Az újkor, mely 1640-től indul, a polgári forradalmak mellett az ipari forradalom időszaka is. 
A XVIII. század közepén, az ipari forradalom idején már általánosan elterjedt a szappan készítése. 
A hamuzsír, vagy másik régi nevén szalajka, olyan sóanyag, amelynek leglényegesebb alkotóeleme a kálium-karbonát (K2CO3). Hagyományosan a fahamu lúgjából állították elő. Erre utal a hamuzsír elnevezés, amit onnan kaphatott, hogy lúgos tulajdonsága miatt a bőrt síkossá teszi. A hamuzsír kezdettől nélkülözhetetlen vegyi anyaga az üzemi szappangyártásnak, az üveggyártásnak, a vászonfehérítésnek, a bőrcserzésnek és a salétromfőzésnek. Mindennek aztán az lett a következménye, hogy a fa kifogyóban volt Európa-szerte.
A hamuzsírhoz tehát fahamura volt szükség: az 1746-os évben csak Magyarországról 36.865 mázsa hamuzsírt exportáltak, amihez kb. 20 millió köbméter fát kellett elégetni! 
Ennek alternatívája pl. Skócia, ahol már 1690-től tengeri alga hamujából vonták ki a szódát.
A 19. században terjedt el jobban a növényolajból készült szappan.
Nagyüzemi gyártása William H. Lever nevéhez fűződik. Nemcsak kellemesebb illatú és jobban habzik, mint a faggyúszappan, hanem olcsóbb is, különösen ha melléktermékét, a glicerint nem hagyják benne, hanem só hozzáadásával kicsapatják belőle. A glicerin a robbanóanyagok gyártásának fontos alapanyaga. Az élelmes Mr. Lever néhány év alatt milliomos lett találmánya segítségével.
Fritz Henkel pedig a mosószódát keverte vízüveggel - ő a mosópor atyja. 
A nagyüzemi szappanfőzés csupa ismerősen csengő névhez köthető: William Colgate 1806-ban alapította szappan- és gyertyafőző üzemét New Yorkban, ami száz évvel később már 3000 különböző szappant és parfümöt forgalmazott. Caleb Johnson szappangyára 1898-ban kifejlesztette a pálmát és olajat tartalmazó újítását. Bizony, így született a palmolive, ami annyira közkedvelt lett, hogy a cég 1917-ben felvette a Palmolive nevet.


Szappantörténelem: 2. Középkor

A középkorban először az arabok kevertek a lúghoz főzés közben zsírt.
A lúg és zsír összefőzése során olyan nagyméretű molekulák keletkeznek az előálló anyagban – a szappanban –, amelyek jól hozzá tudnak tapadni a szennyeződéshez és mintegy letépik azt az anyagról.
A szappan még a Bibliában is szerepel, bár a keresztény egyház inkább a lélek szépítését, mint a test ápolását helyezte középpontba. Ma már a kettő egységet alkot.
800 tájra általánosan elterjedt a szappanfőzés. Faggyút és hamuzsírt főztek össze nagy üstökben.
A kenőszappant pedig a 12. század óta ismerik. 
 A faggyúból főzött szappanok egyáltalán nem voltak kellemes illatúak, mégis, a különböző járványokkal sokszor fertőzött Európában nagyobb esélyük volt a túlélésre a magukat és környezetüket tisztán tartóknak. 
A kemény toalett szappan az előző szappanok finomított változata, és ezt is az arabok találták fel: olívaolajból és fahamu lúgjából készítették. Ez a szíriai Aleppóban gyártott (aleppói, más néven kasztíliai vagy marseille-i) olívaszappan. Aleppo a levantei régió fővárosa volt, és a keresztes hadjáratokban jutott nagy szerephez. E hadjáratok egyik "hozadéka" az aleppoi szappan, melyet illatosítottak is. De ezt az import luxuscikket csak a jómódúak tudták megvásárolni. 

Szappantörténelem: 1. Ókor

Szappantörténelem: 1. Ókor
Ki gondolná, hogy a szappan története egészen az ókorig nyúlik vissza? Mert persze, az erősebb szennyeződéseket ősidőktől fogva először földdel tisztították le magukról az emberek, na de a szappankészítés már bonyolultabb kémiai ismereteket követel.
Babilóniai agyagváza feliratok tanúsítják, hogy már i.e. 2800-ban ismert volt a szappan előállítása.
Az egyiptomi szappanok olajból és hamuzsírból készültek, és folyékony állagúak voltak. Tisztálkodáskor a pomádéval nemcsak a testüket, de a hajukat is bekenték az emberek. Mivel ezeknek a készítményeknek kifejezetten kellemetlen szaguk volt, ezért illatosították őket, többek között rózsaszirommal.
Liebig, a nagy német vegyész szerint valamely nép kultúrájának legbiztosabb mértéke a szappanfogyasztás nagysága. Ez persze nem ilyen egyszerű.
Számos ősi kultúrát ismerünk, melyben nem használták a szappant, de ismerték a fürdést. 

római fürdőA görögök és rómaiak fürdőikben szappan helyett bizonyos földfajtákat, alkáli tartalmú anyagokat használtak, sőt, illatosították is ezeket. Egyszerű "toalett szappan" volt a babliszt. A föld bedörzsölése után annak lemosása következett, majd jöhetett az illatos olajokkal való bedörzsölés. E masszírozások eléggé munka- és időigényesek voltak, nem véletlen, hogy a fürdőkben jöttek létre a legfontosabb üzleti, politikai döntések, megegyezések. A Római Birodalomban a fürdőket mindenki kedvelte. Gazdagok és szegények, fiatalok és öregek, férfiak és nők számára egyaránt mindennapos szórakozás volt. A császárkorban ingyenesek voltak, legfeljebb a belépés került egy quadransba, amely kevesebb volt, mint egy liter bor vagy egy cipó ára. A fürdőkbe nők is beléphettek, és a modern bikinihez hasonló melltartóban és rövid alsóban fürödtek. 
És vajon a ruhát mivel mosták? Legtöbbször csak "folyóvízben", patakokban vagy folyók partján; sulykolással távolították el a ruhából a szennyeződést. Előtte szapultak. A szapulás a kenderfonalból készült ruhák mosás előtti kifőzése volt. A fűre kiteregetett ruhát aztán a nap szívta szép fehérre. Homérosz Odüsszeiájában Nauszikaá, a phaiák királylány éppen ruhát mosott társnőivel a tengerparton, amikor rátalált a hajótörött Odüsszeusz. Gudrun, a fogoly germán hercegnő viszont kényszermunka gyanánt végzi a mosást: az Északi-tenger hidegebb, mint a Földközi… 
Ám már az ókorban is tisztították a ruhát vegyszeres úton. Az úgynevezett "derítőföld" vagy "kallóföld" magába veszi a gyapjúból a zsírt, a lúgok a zsírral pedig oldható vegyületeket alkotnak. A fahamuból készült lúgot évezredekig használták ruha mosására. Ismerték a habzó anyagot tartalmazó szappangyökeret is. 

Az idősebb Plinius szerint szappant, vagyis sapot először a gallok és a germánok készítettek, de nem tisztálkodásra, hanem a hajuk szőkítésére.
Szappanról határozottabb alakban a Kr. u. II. században Galenus tesz említést "de simplicibus medicaminibus" című írásaiban.
A mai szappan elődje a 2. században vált ismertté, első biztos említése 385-ből származik. 
(Forrás: meno.ro, Néprajzi lexikon)